Anyáék túlzásba viszik. Egyszerűen látom rajtuk, hogy összeszorul a gyomruk, mikor mosdóba megyek, mert az hiszik, hányni készülök. Meg azt is látom, hogy a gyógyszeresfiókom át volt böngészve, biztos hashajtónak néztek utána. Pedig én egyik műfajban sem vagyok jó. Hányni utálok, undorító, ráadásul fáj is, arról nem beszélve, hogy időigényes, folyik tőle a könnyem, és mivel kontaklencsés vagyok, ettől még a szemem is bevörösödik, tehát komplikált egy dolog. A hashajtó meg... én suliba járok, kösz, de inkább korgatom a gyomrom, mint szaladgálok ki a mocskos, elhanyagolt mosdóba.
Olyan rossz, hogy ennyit hazudok a szüleimnek. Ma is, mikor hazaértem, már az udvaron éreztem a friss kaja illatát, anyukám direkt nekem csinált gombapörköltet, erre én: jaj, anya, ha előbb tudom, akkor nem veszek kakaóscsigát suliban, meg nem megyek el fagyizni a csajokkal... (Közben meg imádkoztam, nehogy elkezdjen korogni a gyomrom.)
Komolyan, ennél jobban még a kaját meg a mérleget együttvéve sem gyűlölöm. Miért vagyok ilyen hülye picsa? Ahelyett, hogy boldog, felszabadult életet élnék, és hülyére örülném magam, mert normális, rendes, törődő szüleim vannak. Abszolút nem ezt érdemlik részemről. Próbálok minden más téren szuper lenni, és többnyire tudok is kiemelkedőt nyújtani, de százezer százalékig biztos vagyok benne, hogy elég lenne nekik a hármas átlag is, csak a lelkivilágom lenne rendben.
Ajjj, úgy felpofoznám magam.
