Nem megy. Csehország óta nem megy. Próbáltam magamra erőltetni, de hiába rendezgettem a thinspo-albumaimat, hiába meresztettem a szemem a mérlegre, semmi sem segített. Ellenben elégedetten nézegetem a szuper szálkás karomat, és tetszik, hogy látszanak az izmok a lábamon, sőt, újabban már azzal sincs bajom, hogy széles a medencém. A derekam vékony (és izmos!), és az tökéletesen elég.
A következő dolgoknak tudható be a változás: rájöttem, láttam, tapasztaltam, hogy a korábban szuper alakúnak tartott deszka csajszik összeroskadnak a katonai hátizsák alatt, nem bírják el még a légpuskát sem, arról már nem is beszélve, hogy célozni... Én meg mindent simán, ugyanolyan jól, mint egyes fiúk, nos, azóta megbocsátottam magamnak az alakomat. Azt nem mondom, hogy elégedett vagyok magammal, de már nem minden gondolatom csak e körül forog. És ez jó. Örülök neki.
Arról nem is beszélve, hogy simán tudom tartani a súlyomat úgy, hogy közben eszem. Nem sokat, de a korábbinál lényegesen többet. Ez pedig annak köszönhető, hogy több az izom rajtam, amit ugye több energiába kerül működtetni, valamint futni járok, vagy ha nem, akkor legalább egy óra kemény torna naponta.
Van viszont egy sanda gyanúm, hogy ezzel nincs vége. Ha egyszer belekerülsz akár csak az árnyékába is Anának, akkor ott maradsz. Kíváncsian várom, mikor költözik vissza a fejembe.
